Facebook

Hírek, események

Nincs megjeleníthető elem

Rendhagyó Történelemóra az Érsekújvári Pázmány Péter Gimnáziumban

2008.12.20. 21:52 íjász

2008. november 14-én diáknap volt az Érsekújvári Pázmány Péter Gimnáziumban. Ilyenkor az iskolában általában rendhagyó órák, vetélkedők, sportversenyek, író-olvasótalálkozók vannak. A szervezők meghívtak engem is, a gimnázium egykori diákját, mivel tudták, hogy egy hagyományőrző íjászcsoport vezetője vagyok. Örömmel tettem eleget a felkérésnek, hiszen csoportunk egyik fő célkitűzése az, hogy a gyerekekkel megismertessük őseink életmódját, és hogy lássák, van, aki a 21. században íjászattal, hagyományőrzéssel foglalkozik. A délelőtt folyamán két rendhagyó történelemórát tartottam „Honfoglalás-kori életmódtörténet” címmel, egyet a kisebbeknek, akik kérdéseikkel és arra döbbentettek rá, hogy az ember soha nem lehet eléggé felkészült, és egyet a négyéves tagozat diákjainak. Az óra keretein belül igyekeztem bemutatni, hogyan éltek a honfoglaló magyarok, milyen ruhákat viseltek, milyen fegyverekkel harcoltak, milyen körülmények között laktak, és hogy milyen foglalkozásokat űztek. Erre segítségül szolgált egyrészt a csoport felszerelése és eszközei, másrészt egy jómagam és Ryšavý Pál társam által összeállított számítógépes prezentáció. Remélem a jövőben több felkérést kapunk iskoláktól, ahol a gyerekek számára kézzelfogható közelségbe hozhatjuk a honfoglaló magyart.

Ölveczky Balázs

Szólj hozzá!

Címkék: rendhagyó történelemóra

A bejegyzés trackback címe:

https://szurkefarkas.blog.hu/api/trackback/id/tr44834225

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása